A Fűszerész

Ha Pesten vagyok hétvégén és nincs fix programom, akkor a szokásos szombat délelőtti kört a Józsefvárosi piac  – Vásárcsarnok – Gál Józsi, hentes – Ázsia bolt pontok érintésével teszem meg. Ma se volt másképp, viszont olyan helyre vetődtem a Vásárcsarnokban, ahol nem igazán szoktam járni: a jobboldali sorra. Nagy szerencse, hogy erre vitt az utam.

Nyílt ugyanis egy Fűszerész nevű hely, ahol – nagy meglepetésre – fűszereket árulnak. De kezdem az elején. Szimpatikus srác – a tulaj unokája – fogad, kérdezi, hogy miben segíthet, elmondja, hogy 2 hónapja létezik a standjukon a „fűszersarok”, meglepődik, hogy kurkuma is van az otthoni fűszeresdobozkámban, megvitatjuk a chilipaprikák típusait és erősségét (nagyon értett hozzá!), megtudom, hogy kb. 300 féle fűszert árulnak (pontos számot mondott, de nem tudtam megjegyezni), illetve, hogy egyik sem tartalmaz tartósítószert.

Vettem is többféle dolgot, köztük hibiszkuszvirágot, ami forralt borhoz is passzol. Ezt is akkor és ott tudtam meg.

Egyébként nagyon megkapó az egész design, annyira jól sikerültek a névcímkék, hogy már ez is elég ok a vásárlásra (értsd: kell még egy lila címkés fűszer is!) Csak egy helyen láttam eddig a városban ennél több féle fűszert: az Ázsia Bolt-ban, ami elköltözött a Vásárcsarnok alagsorából a Vásárcsarnok mellett lévő régi Vasedény üzlet helyére btw. De azoknak közel sincs ennyire szép a csomagolásuk.

Ja, és van honlap is (www.fuszeresz.hu), csomagoláshoz illő stílusban, ahol némely fűszer mellé recept is jár.

Azt hiszem gyakran vissza fogok járni. Ezt már ott helyben megfogadtam.

Jó hely. Nagyon.


A hozzászólás ingyenes :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: